Avagy hogyan leszünk tanyasi túlélők...

Zsoci tanya

Zsoci tanya

Az almakompót...

2018. június 12. - Zsoci0816

És itt az ígért fotó az almakopótról. 5 kg almából 9 és fél üveg kompót étt. Tudom, a látvány nem a legszebb, nem igen eladható így, de én tudom, hogy milyen finom és egyelőre nem is az eladás a cél. Kísérletezek és majd kiderül, hogy van-e rá igény.

Befőzés

Ezen a nyáron már eltettem kb 9 üveg almabefőttet. Bár Zsolti nem szereti, én viszont igen. Tavaly is nagyon finom lett. 5 kg alma, néhány rúd fahéj és egy zacskó egész szegfűszeg. No meg persze cukor vagy édesítőszer. Ízlés szerint. Isteni finom lett. Tavaly mikor készítettem, nem is gondoltam, hogy ez ilyen jól sikerült. Lelkesen hordtam apunak, hogy majd ő megeszi, és nem hittel el, hogy ízletes. Míg nem egy szép napon meg nem kóstoltam. A saját kompótomat :) És kiderült, hogy valóban nagyon finom lett. Úgyhogy erre felbuzdulva már idén is készítettem. Jó lesz az majd a hideg téli napokon, amikor semmi gyümölcs nem lesz otthon. Majd készítek képet nektek.

A hétvégén pedig kaptam Zsoltitól két nagy, 5 literes befőttes üveget. Régóta vágytam rá, hogy kovászos uborkát készítsek, de ahhoz kellett a nagy üveg. Na majd most :) Valamelyik nap veszek uborkát.

Ma pedig lecsó tartósítás lesz. Ezt Zsoltinak készítem. ha már nekem ott az alma, akkor neki is legyen meg a finomság. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, mert lecsót még sosem készítettem. Vacsorának egyszer Zsoltinak, de semmi egyéb. Ezt most télire készítem. 

Az első pillanatok

Kedves Blogolvasók!

A Gazdálkodjunk blogot azért indítottuk, hogy megosszuk veletek azt a kalandos, szenvedélyes, vicces, és minden bizonnyal érdekes utat, melyet férjemmel és kislányommal teszünk meg egy budapesti paneltól a vidéki tanyavilágig.

Nagy álmunk, hogy tanyát, gazdálkodást vezessünk, ám erre eddig nem volt lehetőségünk. Korábban már tartottunk állatokat, és lelkesen készítjük a házi, kézműves ételkiegészítőket, de az igazi tanyasi élet még várat magára. Úgy gondoltuk nem lehet igazán korán elkezdeni a felkészülést lelkileg is, és ez egy jó tapasztalatszerzési pont is lehet. Várjuk majd minden bejegyzésre az észrevételeiteket, véleményeteket, javaslatotokat. Minden tanácsot megfogadunk és a jó ötleteket kipróbáljuk, az eredményéről beszámolunk. 

Tulajdonképpen a cél az, hogy a jelenlegi panelből kijussunk egy Budapesttől jó messzire lévő faluba, lehetőleg egy tanyára, vagy legalább egy jó nagy telekkel megáldott ingatlanba. Pénzünk persze nuku, de ez nem keserít el minket. Lelkesek vagyunk és gondosan megtervezünk mindent. Egy saját kis gazdaságot szeretnénk felépíteni, mindenféle háziállattal, és jó nagy veteményessel, fóliasátorral, gyümölcsfákkal. Szeretném a mostani görcsös, feszült irodai munkámat feladni és a saját gazdaságunkból élni. Piacon árulni a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, az elkészített ételízesítőt, befőtteket, savanyúságot, házi sajtot és akár a saját magunk által készített kis csecsebecséket. Kell még pár év, mire a korábban felvett hiteleink kifutnak. Addig nem merjük bevállalni, hiszen eladósodni semmiképp nem szeretnénk. Addig tervezünk, gyakorolunk, és gyűjtjük az információkat.

Remélem olyan követőkre fogunk itt találni, akik segítő szándékkal osztják meg velünk észrevételeiket.

Induljon hát az utazás!

Üdv

Zsoci
Zsolti & Juci

 

 

süti beállítások módosítása